Tagfelvétel

A szakkollégiumunk egy erős és összetartó közösséggel büszkélkedhet, mely mindig tárt karokkal várja az újabb, lelkes érdeklődőket. Ám ahhoz, hogy valaki aktív taggá váljon, először át kell esnie a több állomásból álló tagfelvételünkön.

1. Infóest

A felvételi folyamat minden évben ősszel veszi kezdetét. Első lépésként egy általános kérdőív kitöltésével jelezhetik felénk az érdeklődők a szándékukat, melyben meg kell adniuk a személyes adataikat és elérhetőségüket, ezzel kijelentve, hogy részt szeretnének venni a tagfelvételi folyamatban. Ezzel párhuzamosan meghívást kapnak az annuális bográcsozással egybekötött Infóestünkre, mely keretein belül a tagjelöltek jobban megismerhetik a Liska Tibor Szakkollégium tevékenységeit, csapatainkat, valamint kötetlenül beszélgethetnek az aktív tagsággal, és választ kaphatnak a felmerült kérdéseikre akár egy tál chilis bab mellett.

2. Bevonótábor

Ezt követően megrendezésre kerül a Bevonótáborunk, amely a tagfelvétel első kötelező állomása. A pár napon át tartó tábor alatt az érdeklődők teljes betekintést nyerhetnek a szakkollégiumunk közösségi életébe, megismerkedhetnek senior tagokkal, valamint egy esettanulmányt is meg kell oldaniuk. Ez általában egy kreatív csapatjáték formájában történik, ami segítségével amellett, hogy a tagjelöltek jobban megismerik egymást, a problémamegoldó képességüket és az egyéni gondolkodásmódjukat is megmutathatják a Felvételi Bizottságnak. Amennyiben valaki mégse tud részt venni a Bevonótáborunkban, viszont folytatni szeretné a felvételi folyamatot, egy pót-esettanulmányt kell megoldania egy külön egyeztetett időpontban.

3. Assesment Center

A tábor után nem sokkal az Assesment Center állomás következik, ami egy csoportos, főképp kommunikációt és személyiséget megfigyelő interjút takar. Ennek során először logikai feladatokat kell megoldaniuk a tagjelölteknek, ami alatt azt is megmutathatják, hogy mennyire tudnak jól csapatban dolgozni, hiszen a szakkollégiumunk nagy hangsúlyt fektet a szakmai együttműködésre, és minden tagjától elvárt, hogy csapatjátékosok legyenek. Az interjúkat egy egyéni írásbeli követi, melynek kérdései és tematikája évről évre változik.

4. Személyes szóbeli

A tagfelvétel végül egy személyes szóbelivel zárul, ami alatt megismerhetjük a tagjelöltek ambícióit és érdeklődési köreit. A szóbelik a tagjelöltek prezentációjával érnek véget, amit mindenki egy általa szabadon választott témából készíthet, így egy teljes képet kapunk az érdeklődők személyiségéről.
Az állomások alatt kimagaslóan teljesítő tagjelöltek végül felvételt nyernek a szakkollégiumunkba, amelyről mindenkit külön értesítünk e-mailben, ettől a ponttól válnak aktív tagokká!